A minap túrótortát kellett készítenem egy nagyon kedves ismerősömnek. Nem tudom létezik e valaki aki pont eltudja találni egy tortába a krém mennyiségét, hát nekem nem jött össze. Megint.. De most az én édes szájú családom keselyűként körözött a tál felett, alig várva, hogy mikor csaphatnak le a maradékra. Persze van abban valami klassz ha marakszunk a fakanál csúcsán csüngő kis krém darabka lenyalogatásáért, de azért ma mást szerettem volna. Megvadítottam egy kis cikkezett őszibarack befőttel és anyukám tavalyi eperlekvárját meghígítva megalkottam eeeezzzt. A kis keselyűk örömmel marták a poharat a kis mancsukba hogy a prédát a vackukba cipelve felfalhassák. 

Most már több krémet csinálok, mert látom jó helyre kerül. És még mutatós is lehet, senki nem is sztrájkolt hogy tegnap én ugyanezt a krémet nyalogattam egy pohárból. 

Na meg persze lusti is lehetek néha, nem sütök piskótát, nem görnyedek egy süti felett, csak csinálok egy könnyed tejszínes krémet, megvadítom valami gyümölccsel és jöhetnek a hiénák, akik persze elégedettek lesznek. 

Engedj te is a lusti énednek, néha nekünk is jár. Próbáld ki hát ha a te kis keselyűid is elégedettek lesznek, és nem kell bosszankodni ha maradt egy kis krém a tál alján.